Ma, vasárnap reggel csengetésre ébredtem. Elég kómás voltam, úgyhogy nem nyitottam ajtót, aztán persze már nem tudtam visszaaludni, így felkeltem. Kb. egy órával később újra csengettek. Akkor kinyitottam, és az alattam lakó hölgy állt az ajtóban. Azt mondta, hogy hamarosan felújítja a lakását, és szeretné megnézni az enyémet, mert kíváncsi, hogy nálam hogyan néz ki.
Őszintén szólva teljesen ledöbbentem. 🙈 Nem akartam bunkó lenni, úgyhogy mondtam, hogy persze, jöjjön be.
Na, itt kezdődött az igazi WTF-élmény. 🤣
Nem csak körbenézett, hanem tényleg mindent tüzetesen megnézett. Kinyitogatta a szekrényeket, benézett a helyiségekbe, még a hűtőszekrényt is kinyitotta, közben pedig rengeteg kérdést tett fel. Kb. 10 percig volt bent.
Én közben végig azt éreztem, hogy ez rohadt kellemetlen, de valamiért nem volt szívem azt mondani neki, hogy „jó, akkor most már legyen szíves távozni”. 😅 Utólag persze rájöttem, hogy simán megtehettem volna.
Végül szerencsére kedvesen elköszönt és elment, de azóta is azon gondolkodom, hogy mi a franc volt ez?
Teljesen normális dolog, hogy valaki vasárnap reggel felcsönget a szomszédjához, majd közli, hogy szeretné megnézni a lakását, aztán amikor beengedik, kinyitogatja a szekrényeket és a hűtőt is?
Tudom, én hibáztam, hogy beengedtem, és legközelebb biztos, hogy nem fogom. De most már kicsit azon is gondolkodom, hogy mire számíthatok a jövőben? Vajon mostantól rendszeresen jön majd „lakásnézőbe”, vagy csak én reagálom túl ezt az egészet? És akkor mit mondjak majd neki?
Ti beengedtétetek volna? És mit mondtatok volna neki, amikor kinyitja a hűtőt?